Tábori krónika – 0.nap

2009. július 19. vasárnap

Ha nagyon élethű szeretnék lenni, akkor kb. a mínusz száz-akárhányadik napnál kellett volna kezdenem, de attól tartok, az a kutyát sem érdekelné, meg mondjuk nem is igen sok izgalom van abban, hogy épp hány levelet borítékolok, vagy kivel-mit szervezek. :-)
Igazából a tábori élet már ma elkezdődik 36évinek, Beugró lánynak és nekem, lévén ők ma érkeznek hozzám, némi kerti sütögetés (hál’Istennek, hogy már nincs az a majomérlelő hőség), egyéb megbeszélések ürügyén. ;-) Az előmérleg alapján mintegy 80 fő üdvözölheti egymás, ezen kívül 4 anyagárus (szigorúan ABC-sorrendben: B+Zs Stúdió, Ili Textilház, Műszőrmeház, Passzió-Merida), egy újságárus, valamint ha minden igaz, akkor csütörtökön jön egy varrógépes szakmókus is, aki mindenféle talpakat és egyéb kiegészítőket fog árulni.

A tábor programja:

Hétfőn-kedden* a ráhangoló tábor keretén belül Évi egy úti takaró elkészítését fogja tanítani a résztvevőknek bento box nevű blokk varrásával (idegen tollakkal ékeskedem, hisz a beszúrt képeken Évi munkája látható).

Szerdán* Zsuzsa oktatja a Lone Star készítését gyorstechnikával, papírravarrás módszerével (a képen is az ő munkája van).

Csütörtökön* Beugró lány a falikép formájú kulcstartó készítés rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket.

Pénteken* ismét Évi oktat, mégpedig táskavarrás lesz porondon. Nem is annyira a táska formája az újdonság sokak számára, hanem a díszítő blokkokon van a hangsúly. Kétféle variáció lesz: vagy shadow-trapunto, vagy pedig cafatos technika.

A szombati nap az eddigi évektől eltérően ötletbörze jegyében zajlik – az előzetes levélben arra buzdítottam mindenkit, hogy ha olyan apró kis parkatikája, ötlete, mintája van, amit szívesen megosztana másokkal, akkor most megteheti. Ha beválik a dolog, akkor sok kiscsoportos foglalkozásra kerülhet majd sor.
_________
* Mivel igen nagy a létszám, ezért a társaság két részre van osztva, így tulajdonképp mindenki két napon keresztül adja elő az oktatni-valót, ezért az egy-egy nap most csak tájékoztató jellegű.

S, hogy legyen némi ajándék is az érkezőknek, varrtam 110 kitűzőt jojóból, jó kis terápiás muka volt a közelmúltban ez számomra. :-)

Share on Facebook

7 Comments

  • zazálea szerint:

    Áh, nem baj, hogy egyeseknek megszakad a szíve, nem baj, fájdítsd csak, úgy kell nekünk, miért nem mentünk….(de azért fotók még jöhetnek)br /:o))))br /br /Legyen szép hetetek!

  • mammka szerint:

    Cic: le a kalappal!!!!!! Mindig nagy elismeréssel gondolok a táborszervezőkre!hatalmas munka lehet!!!Én nem bírnám….br /Érezzétek jól magatokat-nélkülem is menni fog.:)

  • Priscilla szerint:

    hú, és én kimaradok a (jo)jóból! :-) br /nagyon jó dolgok lesznek idén is a táborban, kár, hogy éppen egybeesik a családi nyaralásunkkal, de sebaj, az is jó lesz. majd viszek varrnivalót Erdélybe magammal :-) br /jó táborozást nektek!br /Kriza

  • Abile szerint:

    Nagyon irigykedem! Szuper lehet a hangulat és az élmény!! :o ) Jó táborozást nektek… várunk sok-sok fényképet!

  • maca szerint:

    Jó időt, jó hangulatot kívánok minden résztvevőnek!br /Várom a képes beszámolókat én is :)

  • SILERIKA szerint:

    Jó táborozást Nektek! Aztán szeretném a képeket látni, mit alkottatok! :) )

  • Laurendilla szerint:

    SI faktorom az egekben, de nektek csodás hetet, szép időt, kellemes pihenést :) ) jaaa azt nem, inkább sok varrást, alkotást.br /br /Aztán majd kérjük a képes beszámolót is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Previous Post
«