Hulladékhasznosítás a NAP jegyében :-)

2014. január 17. péntek

A varrodai lomtalanítási munkám nem újkeletű őrület. Már tavaly elhatároztam, hogy ideje elindítani a NAP-ot, azaz a  Nagy Anyagfaló Projektet, melyben prioritást élveznek a fecnik. De sorra kerül a “rendes” méteráru is, mert lassan belefulladunk. :-)

Egy bizonyos szintig el is jutottam, ám akkor szólt közbe az a bizonyos nagybetűs és a szó legszorosabb értelmében is a realitások kemény talajára kényszerített a gerincsérv. Nem akarom elkiabálni, de onnan lassan és biztosan kezdek feltápászkodni, ergo a még tavaly nyáron elkezdett takaró-fedlapot kiegészítettem néhány blokkal, már “csak” hátlapozás+tűzés híja van. A maradékok felhasználására alkalmazott csálé csillag blokk szerte és szana a neten Scrappy Twinkle Star, vagy Sparkle Punch néven található.

cscs1

Aztán egy egy NAPkitörés következtében ;-) sort kerítettem az előző posztban említett selejtezésre. Első körben a kék(es) fecnik feldolgozása zajlik, ami nem csak a kék színárnyalathoz tartozó rongyalékok feldolgozását jelenti, hanem mivel minden blokkot külön-külön tűzök és hátlapozok, ezért jó néhány blokknál maga a vatelin is toldott, sőt még a hátlapok sem (lesznek) egyformák, mert itt is igyekszem felhasználni mindenféle dirib-darab hátlapnak való anyagot, szóval ez egy olyan igazi maradékokból varrt quilt lesz.

kekscrapkoll1

Share on Facebook

3 Comments

  • budainé marcsi szerint:

    nálam is nagyon elkelne már egy ilyen “lomtalanítási ” akció mint nálad Cic! De az időfaktor nagy úr. Napi 8 óra meló és család mellett ez egy kicsit nehezebb. Így a hétvégére korlátozódik nálam ez a tevékenység. Figyelemmel fogom kisérni a dolgaidat, sőt hasznosítok is magamnak egy-két dolgot! Köszi!!!Ja és mielőbbi jobbulást neked!

  • tünce szerint:

    Kedves Cic :)
    nagyon szép a csillagos takaró fedlapja, remélem azóta elkészült a takaró :) én most ismerkedem, próbálkozom a foltvarrással, nagyon tetszik! üdv, tünce

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Previous Post
«