Ha megkérdezné valaki, hogy mit kaptam Karácsonyra – “tüdőgyulladást, vagy valami hasonlót”, válaszolhatnám…
Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat az egészségi állapotomra és egyebekre vonatkozóan – hétfőn már nem húztam tovább sem az időt, sem a fuldoklásomat, elmentem a dokihoz, aki le is kapott 20 körmömről azonnal, hogy hol voltam eddig. Igazából nem is én lettem volna a sorban a következő, de egyszer csak megjelent a doki az ajtóban, hogy “no, az jöjjön be aki
így köhög”… Megvizsgált, kikérdezett, majd felírt valami lórúgás antibiotikumot, szteroid tartalmú vackokat (püff neki, megint nem indulhatok az olimpián), szigorú ágynyugalmat írt elő. Kérdezte, táppénzre vegyen-e? Mondtam, semmi értelme, hisz szabadságon vagyok… Így aztán minden nemű erdélyi utazás kútba esett, itthon ápolgattuk egymást (közben MrCic is lerokkant). Nem mondom, izgalmasabb ünnepnapokat is el tudnék képzelni, mint állandó lázmérést, majd betegen némi konyhai teendőket ha nem akartunk éhen pusztulni pont Karácsonykor*, de jelentem, rossz hírem van az ellenségeim számára, (ezt is) túléltem!
Lassan gyógyulttá nyilvánítom magam, s kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok minden kedves Olvasómnak, Látogatómnak, Blogbarátnőnek kellemes Karácsonyt arra az időre ami még az ünnepből hátra van!
*nesze nekünk kivándorlás, ezzel biza együtt jár a család- és rokonmentesség is, de hát mi akartuk, önként és dalolva…..

