Ha megkérdezné valaki, hogy mit kaptam Karácsonyra – “tüdőgyulladást, vagy valami hasonlót”, válaszolhatnám…
Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat az egészségi állapotomra és egyebekre vonatkozóan – hétfőn már nem húztam tovább sem az időt, sem a fuldoklásomat, elmentem a dokihoz, aki le is kapott 20 körmömről azonnal, hogy hol voltam eddig. Igazából nem is én lettem volna a sorban a következő, de egyszer csak megjelent a doki az ajtóban, hogy “no, az jöjjön be aki így köhög”… Megvizsgált, kikérdezett, majd felírt valami lórúgás antibiotikumot, szteroid tartalmú vackokat (püff neki, megint nem indulhatok az olimpián), szigorú ágynyugalmat írt elő. Kérdezte, táppénzre vegyen-e? Mondtam, semmi értelme, hisz szabadságon vagyok… Így aztán minden nemű erdélyi utazás kútba esett, itthon ápolgattuk egymást (közben MrCic is lerokkant). Nem mondom, izgalmasabb ünnepnapokat is el tudnék képzelni, mint állandó lázmérést, majd betegen némi konyhai teendőket ha nem akartunk éhen pusztulni pont Karácsonykor*, de jelentem, rossz hírem van az ellenségeim számára, (ezt is) túléltem! Lassan gyógyulttá nyilvánítom magam, s kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok minden kedves Olvasómnak, Látogatómnak, Blogbarátnőnek kellemes Karácsonyt arra az időre ami még az ünnepből hátra van!
*nesze nekünk kivándorlás, ezzel biza együtt jár a család- és rokonmentesség is, de hát mi akartuk, önként és dalolva…..

MrCicnek van egy fekete inge óarany csíkokkal, mondtam is neki, hogy ha azt felvenné fekete nadrággal s abban jönne a bálba*, akkor mi lennénk az Addams Family-ből az új Morticia és Gomez. Már csak azt a tüzes, vérpezsdítő táncot kellene hozzá eljárni, amit a fentebb nevezettek roptak a barlangból kialakított bisztróban. Tudom, dilinyós vagyok, de ez a jelenet mindig megnevettet.

*végül szmokingban jött

Csütörtökön, miután a piacon vettünk még néhány “alkatrészt” a zakuszkához, pénteken ütött az igazság órája. Reggel 8-kor nekiálltam, este 7-kor már szárazdunsztban is volt az anyag. Sajnos a dupla adag szinte egész napos munkát adott – no meg megvolt az ingyé’szauna is – de azt kell mondjam, megéri a fáradtságot!
Gizi úgy döntött, hogy csak akkor lehet sikeres a befőzés, ha ő is besegít – miután jó alaposan betakargattam mindenféle pléddel, frottírköpennyel az üveghalmot, ő felfeküdt a tetejére, hogy kölcsönösen melegítsék egymást, mígnem nyitott szemmel bealudt.
Tegnap került sor a 30 kiló paradicsom lének való eltevésére, valamint a padlizsánsütésre. A paradicsom viszonylag gyorsan megvolt a többihez képest, így ebéd után lehetett is tüzet rakni a késő délutáni programhoz. S mivel nem csak igével és munkával él az ember, egy másik tűzön a bográcsban rotyogott egy kis pásztortarhonya, kifejezetten jól esett a padlizsántisztítást emiatt félbe hagyni. S, hogy mi volt a saláta a tarhonyához? – természetesen paradicsomsaláta kibédi hagymával, melyet szintén a hazaút alkalmával szereztünk be.

…ahogyan Székelyföldön hívják, polgári nevén pedig piros áfonya.

Tegnap már említettem, hogy ma kerül sor az eltevésre, s lőn. Az egész hozott mennyiségből dzsemet főztem, valami fantasztikus ízorgia mondjuk palacsintába, de száraz sültekhez némi vörösborral megbolondítva öntetnek is isteni. Fanyar, kissé kesernyés-édeskés-savanykás, magyarul pont olyan íze van, mint a kokojzának.
Holnap zakuszkát készítek télire, aztán meg következik a padlizsánsütés. Alkalmasint arról is lesz képes beszámoló.