Nem, nem történt csere a sorrendben. Itt és most rendhagyó módon előbb volt/van a leltár (mely folyamatos), majd utána – meg menet közben – zajlik a selejtezés.Nincs mit szépíteni a dolgon! – amióta foltvarrok (13 éve), azóta csak gyűlnek a rongyok vég nélkül, a szó legszorosabb értelmében is. Horribile dictu, már engem is kezd zavarni…  :-)

Nekifogtam elpakolászni a varrodában a karácsonyi anyagokat, úgyhogy itt volt a kiváló, soha vissza nem térő alkalom arra, hogy elkezdjem a selejtezést. Mert ugye vannak az anyagok ilyen-olyan elrendezésben, polc(ok)on, szekrény(ek) tetején doboz(ok)ban, szekrény(ek)ben, fiók(ok)ban, zsák(ok)ban (továbbiakban: mindenhol) és most csak az anyagokról beszélek, cérnákról, gombokról, cipzárakról, szalagokról, egyéb kiegészítőkről nem.

• új és újszerű anyagok szépen összehajtogatva, szín szerint csoportosítva
• kisebb-nagyobb darabok összehajtogatva, szín szerint csoportosítva
• kisebb-nagyobb darabok összehajtogatva, de szín szerint nem csoportosítva
• kisebb-nagyobb darabok hajtogatás nélkül ömlesztve
• apró fecnik ömlesztve

Persze a felsoroltak random módon helyezkednek el mindenhol a lakásban (részletezést ld. fentebb), szóval egyre inkább tarthatatlanná válik a helyzet, pláne ha ez még jobban elharapózna holmi kedvezőtlen csillagállásnak lustaságnak köszönhetően.

A fentiekből kiindulva a leltározás+selejtezés menete:

• Először is haladok apró lépésekben, átnézem a tárolóhelyeket – ez elsősorban arra jó, hogy a már rég elfeledett anyagokkal újból bemutatkozhatunk egymásnak.
• Főleg az apró fecnis tárolóhelyeken csapok nagyobb vérengzést, a fél gyufásdoboznyi anyagok kapásból mennek ki a kéményen, a teljes gyufásdoboz méretűeken azért elgondolkodom 10-20 másodpercet. Az a helyzet, hogy eleinte, tényleg minden apró darabot elraktam, aztán ha az elkövetkező években csak konfetti technikát alkalmaznék, akkor sem biztos, hogy meglátszana a fogyatkozás a mennyiségen. Arról nem is szólva, hogy vannak közöttük olyan darabok is, amikről nem is értem, hogy egyáltalán anno hogyan is tehették be a rojtjukat a házba…

Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni* – ráadásul ez nem is friss elhatározás -, de addig nem veszek új anyagokat, amíg legalább az a mennyiség el nem fogy, amit már be sem tudok suvasztani sehova, csak ilyen-olyan kupacokban várják az átlényegülésüket a varroda valamelyik sarkában, no meg addig sem, amíg azt a rengeteg tenyérnyi maradékot és a megfogható méretű fecniket fel nem dolgozom!!!

Küzd más is ilyen gondokkal**?

*  mondhatnám azt is, hogy minden évben az a fogadalmam, hogy továbbra sem fogadok meg semmit
** mondjuk ez legyen életem legnagyobb gondja, de akkor is irgum-burgum!

De ha már foltvarró agy, akkor legyen itt egy macskaagy is.

Így jár az, aki változtat egy jól bevált módszeren és belefog valami újba – tegnap este döbbentem rá, hogy több mint 87 ezer látogatóm volt 3,5 év alatt, a 2008. január 8-i indulás óta… “Innen szép nyerni!” – szoktam volt mondogatni, ezért aztán jó lenne itt is elérni ezt a számot, mondjuk 2014. december 31-ig.

Nem tudom, hogy egyáltalán jár-e valaki errefelé  mostanában, vagy olvasgatja-e ezt a blogomat, de mégis úgy érzem, hogy illik némi türelmet kérnem tőlük.
A helyzet az, hogy a blogspotos naplót átköltöztettem ide, azonban vannak némi anomáliák, így a régebbi bejegyzések egyáltalán nem, vagy nagyon rosszul olvashatók, így hát végig kell rágnom magam mindegyik bejegyzésen és átszerkeszteni, a nem látszódó képekről már nem is szólva. S ezzel bizony lassan haladok még akkor is, ha más egyéb teendőimet félreteszem ez időre, mert valljuk be őszintén, csak egy botcsinálta felhasználó vagyok.

Kedves Olvasóim! Kérem a türelmeteket, hogy (majdnem) teljessé váljon ez a blog, de itt és most ünnepélyesen megígérem, hogy a régi hibák folyamatos javítása mellett, szorgalmasan fogok írogatni az új dolgokról is.

S talán nem túl nagyképűség azt mondani, hogy virulok is. Hogy miért is? Mert csupa jó dolgok történnek velem mostanában, pontosabban olyan események melyekre már régóta vártam/készültem, no meg nem utolsó sorban örömet is okoznak.

Vegyük szépen sorba őket, egyelőre dióhéjban (lesznek, melyeket részletesebben is kifejtek majd későbbi bejegyzésekben, mert megérdemlik…).

Soooook-sok évi tervezgetés és álmodozás után végre elkészült a filagóriánk, melyről csak ódákat tudok zengeni, ez mindenképp érdemel külön irományt, érdeklődés felkeltésre álljon itt egy kép róla:

Már önmagában az is egy élmény, hogy kint a kertben netezek, ott pötyögöm eme sorokat, miközben fő az ebéd. Arról már nem is szólva, hogy háztáji “varrjunk a szabadban” akció is indítható.

Túl vagyunk egy kamra- és egy konyhafestésen, melynél előbbi a “nagyonkellettmár” kategória, utóbbi pedig szívemnek és szememnek kedves külsőt kapott, elsősorban a falszín miatt. Az elsőre belépők 90%-ának első reakciója a “huhhhh”, de miután eltöltenek pár percnél többet, egyre inkább áttérnek a “hűűdejólettígy” jelzőre. Bár többek szemében láttam már a székely bácsi vs. zsiráf interakciót is, miszerint “szép-szép, de otthonra azért nem kéne”… Bár meggyőződésem, hogy sok ember boldogabb lenne, ha mernének élénk színeket használni, de hát ízlésről nem lehet és nem is szabad vitázni! Egyébként ilyen lett:

A kamrafestésre egyébként a karcagi-, míg a konyhafestésre a ménfőcsanaki foltvarró tábor előtt került sor. A két táborról külön-külön is írok majd, majd mindkettő annyi élményanyaggal szolgált, hogy muszáj megosztanom őket.  :-)

S közben zajlik nagyban a befőzés, csupa öröm benézni a spájzba, ahogy telnek a polcok – nekünk nagyon jól esik télen az önhatalmúlag eltett zöldséget/gyümölcsöt levenni a kamrapolcról, még ha ilyenkor a fenébe is kívánom az állandó tűzhely mellett állást meg bezsebelni ilyen-olyan dicsérő szavakat a zakuszka, ecetes ringló, Fakanál-féle spagettiszósz, áfonyadzsem stb. kapcsán.

Üdv az új blogban!

Azért adtam az első bejegyzésemnek ezt a címet, mert nem igazán vagyok kezdőnek nevezhető, hisz közel három éve és három hónapja indítottam útjára egy naplót. Azonban úgy érzem, hogy az a napló megérett egy nagyobb átalakításra, így született meg az ötlet egy teljesen újról.
Mert ha már létezik saját honlapom, akkor bizony dukál hozzá egy saját napló is, így az exhibicionista lényem immáron innen fog előre nyomulni.

Még sok munka vár rám, hogy minden olyan információ meglegyen itt is,amit fontosnak tartottam az előző blogban is, ehhez kérek némi időt s türelmet.

Ünnepélyesen megígérem, hogy igyekezni fogok!

Vagyis újabb kütyüzés a konyhában, megérkezett a várva várt elektromos ostyasütőm! Hétfő óta olyan vagyok mint egy rühes macska türelmetlenkedő kisgyerek, mert egyik este sem volt annyi időm vagy kedvem, hogy nekiálljak sajtos ostyát gyártani, aminek a receptjét már nagyon rég kijegyzeteltem a Limarától, itt is köszönet érte!!!

Ma meló után mély levegőt vettem és nekiálltam, igaz csak fél adagból (az is 60 dkg lisztet jelent). Háááát, elszuttyogtam vele pár órán át még úgy is, hogy kenyérsütés idejére sem függesztődött fel a készítés, mert annyi időre MrCic is beállt a szalag mellé betanított munkásnak. Meg kell mondjam, mennyei íze és állaga van, holnap viszek be a gályahelyre is, mert férfikollégáim egy része előre jelezte kóstolásra való igényét amikor meglátták, hogy mit hozott nekem minap a futár.

Limaránál “Debreceni ropogós” néven fut, remélem nem bánja, ha ide is bemásolom a receptjét:

• 1,2 kg liszt
• 2 ek. só
• 1 sütőpor
• 10 dkg vaj
• 25 dkg zsír (lehet libazsír is)
• 25 dkg margarin
• 2 tojás
• 3 dl tej
• 25 dkg reszelt sajt

A lisztben elkeverjük a sót, sütőport, majd elmorzsolni benne az összes zsiradékot. Ezután elkeverni a sajttal, majd a tojásokkal és a tejjel rugalmas tésztát gyúrni belőle. Ízlés szerint köménymagot is tehetünk bele.

A lisztben elkeverjük a sót, sütőport, majd elmorzsolni benne az összes zsiradékot. Ezután elkeverni a sajttal, majd a tojásokkal és a tejjel rugalmas tésztát gyúrni belőle. Ízlés szerint köménymagot is tehetünk bele.

Saját észrevétel, hogy legközelebb még több köménymagot fogok beletenni.

…
Kiegészítés Nóra, s más érdeklődők kedvéért

Ilyen az alapgép, ehhez jönnek még az egyéb kütyük. Márkája: Marcato Atlas 150.

Forrás: http://www.marcato.net

Sajnos kénytelen vagyok ezt a jelzőt használni szegény kis macsekra, mintegy fél órája értünk haza az állatorvostól, ahol is megfosztották minden lányságától. Nem mondom, nagyon jóképű vörös kandúr van a szomszédban , de úgy döntöttünk, hogy inkább választjuk ezt a megoldást, mint évente 2-3 alomnyi kiscicának gazdit keressünk, aztán esetleg ne találjunk, vagy ha találunk fájó szívvel adjuk oda, mert én aztán kb. a másodperc töredéke alatt fülig szerelmes tudok lenni egy gyalogszőrösbe.
Most még ilyen bamba a szentem…